Görgői és toporci Görgey Artúr (Toporc, 1818. január 30. – Budapest, Lipótváros, 1916. május 21.) 1848–49-es honvédtábornok, hadügyminiszter, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején több alkalommal a honvédsereg fővezére. Görgey 1848 kora tavaszán jelentkezett Pesten a haza megvédésére és felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak. Ekkor a plebejus forradalom iránti rokonszenve miatt, elhagyta családnevéből a nemesi származására utaló y-t. Végrendeletében is a Görgei Arthur név szerepel. Síremlékén mégis a Görgey Arthur, a Budai Várnegyedben felállított szobrán ugyancsak a mai helyesírású keresztnévvel Görgey Artúr, miként az Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben című művének címlapján is.
| „ | Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári. | ” | ||||||||||||||||||
– Görgey nyilatkozata Mikszáth KálmánnakÉleteSzületésétől 1845-ig
A Görgey család az Árpád-korban, II. Géza király idején szász hospesekkel települt az országba. Első ismert őse: Jordán, a szepesi szászok comese a tatárjárás idején a szászokat aMenedékkőre (Lapis refugii) vezetve, lehetővé tette a későbbi Lőcse megalapítását. Görgey Artúr 1818. január 30-án született a felvidéki Toporcon, elszegényedett nemesi családban. Nehéz gyermekkora volt, nagyanyja megszakított minden kapcsolatot a családdal, mert édesapja, Görgey György rangon alul nősült; a lőcsei, polgári származású Perczián Erzsébetet vette feleségül, emiatt állandó anyagi gondok nehezítették a család helyzetét. Tanulmányait Késmárkon kezdte. Tanár szeretett volna lenni, de apja utasítására katonai pályára lépett. 1832 és1836 között a tullni katonai utászakadémia hallgatója, 1836-ban a császári királyi 60. gyalogezred hadapródja lett. 1837-ben előléptették hadnaggyá, majd a nemesi testőrséghez került – éppen nála nyolc évvel idősebb bátyja, Görgey Ármin helyére (ő is részt vett az 1848–1849-es szabadságharcban). 1842-ben a Nádor-huszárokhoz került főhadnagyi rendfokozatban. A kemény szolgálati évek férfivá edzették. Szolgálata közben éledt fel benne a nemzeti érzés, újra gyakorolni kezdte anyanyelvét. 1843-ban eljegyezte Medgyaszay Friderikát, egy bécsi magyar nagykereskedő lányát, ám akkoriban a katonák házasságkötését rendfokozathoz és életkorhoz kötötték, ezek elérése előtt csak kaució ellenében nősülhettek. Ezért Görgey apja halála után, 1845. július 31-én kilépett a hadseregből, és ősztől Prágában vegyészetet kezdett tanulni.
1845-től 1848. május 26-áig
A prágai Károly Egyetemen Josef Redtenbacher professzor tanítványa lett. Hamar önálló tudományos munkát is végzett, megoldotta azsírsavhomológok elválasztását (sóik alkoholban való különböző oldékonysága révén). A kókuszdió olajának zsírsavairól írott dolgozata 1848-ban két előkelő folyóiratban is megjelent. Magyarországon akart vegyészi képzettségének megfelelő beosztást kapni. Megpályázta az átmenetileg megüresedett műegyetemi kémiai tanszéket. Professzori kinevezés helyett azonban az ismert hadvezéri karrier várt rá.
A szabadságharc bukása után még csaknem hetven évig figyelemmel kísérte a kémia fejlődését, de nem válhatott újra e tudomány aktív művelőjévé.
A vegyész Görgeyről még itthon sem igen tudnak. Pedig tudománytörténetileg bizonyított, hogy 1848. évi tanulmányával a kémikusok körében elismerést szerzett. Tudományos eredményei hosszú időn át érvényesek maradtak, amit Than Károly 1893-ban így igazolt: „Görgei adatai azóta sokszor fölhasználtattak, és minden nagyobb összefoglaló kémiai szakmunkában föl vannak véve". Állítását Ilosvay Lajos is megerősítette: „Eljárása ma sem múlta idejét, sokáig tájékoztatott minden ilyen természetű kutatásban" - írta 1907-ben, és Görgey dolgozatának magyar közreadását azzal indokolta, hogy szerzője „az első született magyar kémikus, aki a kémia világirodalmában nevét megörökítette." Élete rövid válságba jutott, igen sanyarú körülmények között kényszerült élni (eladott lovának, és egyenruhájának árából tartotta fenn magát), menyasszonya felbontotta az eljegyzést. A bajból professzora segítette ki, aki tisztes ösztöndíjat, és lakást biztosított neki. Jól végezhette tanulmányait, mert Redtenbacher a lembergi egyetem tanársegédjévé szerette volna tenni.
Fordulópont életében 1847 novembere, amikor utolsó nagybátyja, Görgey Ferenc elhunyt, és ráhagyta toporci birtokát. Görgey kapva kapott az alkalmon, részint magyar nyelvtudását csiszolni tudta volna, részint pedig kémiai tanulmányainak eredményeit a mezőgazdaságban kívánta érvényesíteni. Nem is egyedül akart Toporcra visszatérni; még Prágában, Redtenbachernél megismerkedett Adéle Aubouinnel, akinek 1848 januárjában megkérte a kezét, s március 30-án esküdtek egymásnak hűséget a prágai evangélikus templomban. A toporci élet nem tartott sokáig. Még befejezte szakdolgozatát („A kókuszolaj szilárd és folyékony zsírsavai”), amit el is küldött Redtenbachernak. Több szaklapban is megjelent, ám a sors fintoraként csak klagenfurti száműzetésében kapta kézhez az érte járó tiszteletdíjat. Ez időben történt neve írásának megváltoztatása is, Görgey István hatására: a nemesi Görgey helyett ezentúl a plebejus Görgei alakot használta, öccsével ellentétben élete végéig. A március 15-ei események hírei komolyan foglalkoztatták, a kormány május 17-én, a honvédség megszervezésére kiadott felhívására nem sokkal később Pestre utazott, és jelentkezett a hadseregbe.
A forradalom, és a szabadságharc alatt1848. május 26-án Toporcról Pestre utazott, ide hívta a kormánynak a honvédség szervezéséről szóló szózata és az a május 17-ei felhívása, mely felszólította a kilépett katonatiszteket, hogy álljanak be az új hadseregbe. Görgeit mint volt (huszár) főhadnagyot honvéd századosi ranggal (1848. június 9-ei hatállyal) osztották be a Győrött szerveződő 5. honvédzászlóaljba.Előzmények, és az őszi hadjárat
1848 júliusában berendelték Batthyány Lajos miniszterelnök katonai irodájába (katonai) titkárnak (Ivánka Imre mellé), majd az Országos Nemzetőrségi Haditanács fegyverfelügyelői osztályának titkára lett (Szabó Imre mellett). Konstantinápolyba, majd Szmirnába kellett utaznia, hogy fegyvereket vásároljon.Július 20-án Bécsújhelyre ment gyutacsokért, utána Prágába csappantyúkért. A feladatot pontosan teljesítette, a kívánt mennyiséget megszerezte a bécsújhelyi tüzérszertárból, majd Prágában szerződést kötött a Sellier és Bellot céggel, amit a gyár később megszegett és nem szállított. A gyárban szerzett tapasztalatai és a prágai könyvtárak beható tanulmányozása alapján hazatérése után szakvéleményt készített egy magyar gyutacs- és csappantyúgyár felállítására. Ennek vezetésére olyan vegyészt javasolt, akinek katonai képzettsége is van, feltehetően magára célozva. Az ügy kapcsán ismerte meg őt Kossuth pénzügyminiszter, aki hajlandónak mutatkozott pénzt adni a gyár céljaira. Kossuth bizonyára arról is értesült, hogy Görgei felkereste 1848 tavaszán Eötvös József közoktatásügyi minisztert a pesti egyetemen megüresedett kémiatanári állás tárgyában. Ezért írta 1848. december 2-án a támadást sürgető levelében az akkor már tábornok Görgeinek: „Mi ketten megmentjük hazánk szent ügyét és kikérjük jutalmul, hogy a megmentett hazában én paraszt, Ön vegytan professzor lehessen… Azért tegye meg nekem azt a grátiát, kedves Professzor úr… és verjen jól valamelyik körmére az ellenségnek." A sors azonban nem a katedrát rendelte számára. A kémikusból híres tábornok lett.
1848. augusztus 27-én Görgei javaslatot tett Batthyány miniszterelnöknek egy lőkupak (gyutacs)gyár felállítására, hogy a magyar haderő tragikus lőszerhiányán segítsen. Őt tették volna meg a gyár igazgatójává, de aztán katonai tapasztalatai miatt inkább a harcoló alakulatokhoz osztották be. Az országban 1848. augusztus második felétől sorra alakultak a nemzetőr zászlóaljak, amelyeket augusztus 27-én a miniszterelnök rendelete négy nagy kerületi táborba (Pápa, Vác, Arad, Szolnok) vont össze. Görgei augusztus 27-én kapta meg honvédőrnagyi kinevezését, és a tiszáninneni önkéntesen mozgó nemzetőrség parancsnokaként Szolnokra került, ahová kilenc vármegyéből irányították az újoncokat. Itteni szervező munkája csupán tíz napra korlátozódott, majd szeptember 23-án Batthyány Szolnokról a Csepel-szigetre rendelte, hogy akadályozza meg Roth és Philippovich tábornokok csapatainak Jellasics seregével való egyesülését. Mint a Csepel-sziget katonai parancsnoka elfogatta a két Zichy testvért, (Ödönt és Pált), akiknél Jellasicstól kapott menlevelet, illetve röpiratokat találtak, majd a rögtönítélő bíróság elnökeként Ödönt hazaárulás vádjával felakasztatta, Pál ügyét pedig átadta a polgári bíróságnak. Ezzel a tettével (először és utoljára akasztottak fel arisztokratát a szabadságharc alatt) hívta fel magára Kossuth és az ország figyelmét.
1848. október 2-án Móga János fővezér Perczel Mór nemzetőr ezredes alárendeltségében az Ercsinél gyülekező 5. hadoszlop parancsnokává nevezte ki, Perczel pedig az előcsapat (2 gyalog- és 2 lovasszázad, 1 üteg) vezetésével bízta meg. Október 4-én Tác helységig vonult, és megütközött két század horvát határőrrel, majd éjjel Soponyánál ismét szétkergette őket. Amikor elvágta visszavonulásuk útját, az ellenséges alakulat parancsnoka, Alois Haas százados ezer emberével letette a fegyvert. Amikor Philippovich tábornok értesült elővédjének sorsáról, megpróbált Ozora felé menekülni, és csapatainak teljes bekerítését október 7-én csak Perczel késése akadályozta meg: a horvát csapatokat észak felől Perczel, dél felől a Csapó Vilmos-vezette tolnai népfelkelés, keletről Görgei zárta körül. Az ozorai diadal után összetűzésbe került Perczel ezredessel, ami a későbbiekben is megnehezítette az együttműködésüket.Október 7-én honvédezredessé nevezték ki, és a Móga János tábornok vezette feldunai hadsereghez helyezték át, ahol az elővéd dandárparancsnoka lett. Október 11-én Kossuth Lajos ésMadarász László október 15-ei hatállyal honvéd tábornokká (vezérőrnaggyá) nevezte ki, majd október 28-án október 20-ai hatállyal ismét kinevezték tábornokká. (Görgei október 11-eikinevezése alapján rangidős volt, később azonban nem ezt tekintették mérvadónak, hanem október 28-ai kinevezését.)
A schwechati csatában a magyar hadak centrumának a parancsnoka volt. Csapatainak nagy része tapasztalatlan nemzetőrökből és népfelkelőkből állt, akik az ágyútűztől és a gyors visszavonulástól megijedtek és tömegesen megfutamodtak. Móga lemondása után, 1848. november 1-jén lett a feldunai hadsereg fővezére. A Schwechatnál megvert és Köpcsénybevisszavonult sereget Győrnél kívánta összevonni, átszervezni és pihentetni, de Kossuth kívánságára határvédelemre rendezkedett be. Az osztrák hadsereg decemberi előrenyomulása elől fokozatosan visszavonult a főváros felé. Megpróbálták őt okolni Perczel móri csatavesztéséért, jóllehet mindent megtett a siker érdekében: fedezte a fővárosba vezető utakat, és különítményt is indított Perczel megsegítésére. A móri vereség után az országgyűlés december 31-én tárgyalásokat kezdett Windisch-Grätzcel, és feladta Pestet.
December 31-én Görgei levélben utasítást kapott Kossuthtól, hogy csapatait a Buda előtti első védelmi vonalba vonja össze, vállaljon csatát, de gondoljon a sereg megmentésére és Buda-Pest kímélésére is. A Promontoron tartózkodó Görgei annyira felháborodott a katonai szempontokat figyelmen kívül hagyó, a vezér meghallgatása nélkül hozott végzésen, hogy másnap Pestre ment. Kossuthot már nem találta ott, ezért a hadügyminiszter helyettesének, (Vetter tábornok) elnökletével haditanácsot tartott az említett végzés katonai felülbírálására. 1849. január 2-án a haditanács hatálytalanította Kossuth parancsát, és a Görgei által javasolt haditervet fogadta el. A terv szerint Perczel hadserege a Tiszántúlt és Debrecent védi, míg Görgei, maga után vonva az ellenség fő erőit a Felvidék felé veszi az irányt, és Lipótvár felmentése után a hadügyminiszter utasítása szerint a Hernád völgyében egyesül a felső-tiszai hadsereggel. A fővárosba érve a régi császári tisztek jelentős része lemondott, és elhagyta a sereget, így Görgei január 5-én, Vácott megfogalmazta kiáltványát, amelyben kijelentette, hogy a feldunai hadsereg ragaszkodik az V. Ferdinánd által szentesített, 1848-as törvényekhez, és ellenzi ezek túllépését. A kiáltvány célja az volt, hogy az ingadozó tiszteket visszaszerezze a feldunai hadsereg számára, és ezt el is érte, Debrecenben azonban nem váltott ki pozitív reakciót: Kossuth bizalma megrendült benne, amiért nem az Országos Honvédelmi Bizottmánynak, hanem a felelős magyar kormány hadügyminiszterének kívánt engedelmeskedni. Vácott a kormány rendeletére Görgei serege a VII. hadtest nevet vette fel. 1849. január 5-én a feldunai hadtest négy hadosztályból (Aulich Lajos, Kmety György, Piller János, Guyon Richárd) és egy önálló hadoszlopból (Simon András) állt; összesen mintegy 12–13 000 fővel (17 gyalogzászlóalj, 23 lovasszázad, 72 ágyú).
A téli hadjárat
A hadművelet célja az volt, hogy elvonja az osztrák főerőt a Tisza vonalától, a felvidéki bányavárosok felé (a kormány ekkor Debrecenben tartózkodott) és egy megerősödött hadsereggel térjen vissza a küzdelembe. E cél elérését minden nagyobb ütközet veszélyeztette, ezeket tehát végig kerülnie kellett. A haditerv sarkpontja az a kérdés, vajon üldözik-e őt a császáriak vagy egyenesen Debrecen ellen vonulnak. Görgei felső-magyarországi hadművelete három részre osztható: az első magába foglalja Lipótvár felmentését, a második a bányavárosokba való kitérést és a hadtest egy hétig tartó pihentetését, a harmadik menet a Szepességbe és innen Eperjes-Kassa környékére.
Windisch-Grätz teljes erővel jóllehet csak két hétig követte, üldözését a cs. kir. mellékerőkre bízta, de ez az időnyereség lehetővé tette Perczel számára, hogy újjászervezze hadtestét. Az osztrák parancsnokságnak eleinte fogalma sem volt arról, hogy Görgei mit tervez (tartottak attól, hogy Bécs, illetve Olmütz felé fordul), ezért jelentős erőket hagytak Pest-Budán, és környékén, valamint a morva határon. Mire kiismerték a haditervet, Görgei már időt nyert. Az üldözőkkel (Götz, Csorich, Jablonowski és Schlik), a folyamatos utóvédharcokat nem számítva háromszor bocsátkozott ütközetbe, Szélaknánál, és Hodrusbányánál vereséget szenvedett, a Branyiszkói-hágónál Guyon Richárd csapatai viszont kierőszakolták az áttörést, ezzel szabaddá téve az átkelést Eperjes, illetve Kassa felé. Jóllehet Lipótvárat nem sikerült felmenteni és a bányavárosokban sem tölthettek kellő időt, Görgei hadjárata stratégiai szempontból sikeres volt: az így nyert idő alatt sikerült megszilárdítania a Tisza melletti magyar ellenállás vonalát, a feldunai hadsereget pedig sikerült ütőképes egységgé kovácsolnia. Görgei serege Kassán egyesült a Klapka-vezette felső-tiszai hadsereggel. Schlik hathatós üldözését azonban megakadályozta az, hogy a kormány 1849 februárjában Henryk Dembińskit nevezte ki fővezérnek, aki Klapka seregét Miskolcra rendelte, majd pár nappal később Görgeinek is megtiltotta a félszemű osztrák generális üldözését.
A kápolnai csata
Dembiński fővezérré való kinevezése a feldunai hadtest tisztikarában már február közepén ellenérzést szült. Jó példa erre Görgei február 14-i napiparancsa:
Az 1849. február 12-én kelt hadügyminiszteri rendelet a feldunai hadtestet magyar királyi 16. hadosztály névvel Dembiński altábornagy fővezérlete alá helyezi. Midőn ezt az egész 16. hadosztállyal szolgálati úton közlöm, felhívok minden alám rendelt törzs- és főtiszt urat, fogadják ezt a látszólagos megaláztatást ugyanazzal az egykedvűséggel, amilyennel én magam, lemondván hadtestparancsnoki önállóságomról, az együtt ülő országgyűlés határozatának engedelmeskedve, magamat Dembiński altábornagy – egy, amint mondják, hadban megőszült tisztes hadvezér – parancsainak önként alávetem.
Dembiński és Görgei együttműködési kísérlete hamar kudarcba fulladt. Görgei nehezményezte, hogy az új fővezér az ő tudta nélkül rendelkezik a hadosztályparancsnokokkal, és hogy a hadsereg ellátásának központosítása fejetlenséghez vezet. A lengyel vezér a haditervről sem tájékoztatta a hadtestparancsnokokat, így a kápolnai csata előestéjére az arcvonalba csupán tizenhatezer főnyi haderő vonult fel. Görgei és Bayer ezredes, a VII. hadtest vezérkari főnöke február 26-án Egerben keresték fel a fővezért, hogy tisztázzák ellentmondásos parancsait. AVerpelét felől hallatszó ágyúzást meghallva innen indultak a harctérre, majd Dembiński Görgeit Kálra rendelte, és a balszárny vezetésével bízta meg. Mivel Dembiński törzskara Egerben maradt, futártiszt hiányában Görgei maga vitte a másnapra (február 27-ére) kiadott parancsot Mezőkövesdre a Guyon-hadosztályhoz. A kápolnai csata másnapján Dembiński újabb intézkedése értelmében Görgei a jobbszárny vezetésével lett megbízva. A Dessewffy- és a Poeltenberg-hadosztály élén délután 2–3 óráig tartóztatta fel Schlik hadtestét a Verpeléttől keletre fekvő magaslatokon. Ekkor azonban kénytelen volt Kerecsend felé visszavonulni, ha nem akarta kockáztatni, hogy a Kápolnán, Kálon és Tófalun át előretörő ellenség elvágja visszavonulási útját. Az általános visszavonulás során Poroszlónál a VII. hadtest csapatai fedezték az átkelést a Tisza-hídon, kitéve a veszélynek, hogy az osztrák csapatok támadása esetén felmorzsolódhatnak. Bár Windisch-Grätz túlértékelte győzelmét, a kápolnai csatavesztés egy időre megakasztotta a magyar hadvezetés támadó fellépését.
A tavaszi hadjárat
sorozatos csapásokat mért a császári főseregre.
Április 26-án felmentette Komáromot az ostromzár alól.
Május 21-én, 17 napos ostrom után bevette Buda várát, majd a hadsereg főparancsnokság mellett átvette a hadügyminisztérium igazgatását is.
1849. május 27-én kinevezték altábornaggyá. Egyúttal megkapta a Magyar Katonai Érdemrend I. osztályát is (ezt rajta kívül csak Bemnek adták meg), de egyik jutalmat sem fogadta el. A diadalmas április eleji csaták után felajánlott gödöllői kastélyt és koronauradalmat is visszautasította.
Szintén még májusban megválasztották a dédesi kerület országgyűlési képviselőjévé.
A nyári hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Június közepén (június 16., 20-21) több támadást indított a Vág mentén, ezek azonban a megígért újoncok (10–12 000 fő) hiánya és az immár orosz csapatokkal megerősített osztrákok túlereje miatt kudarccal végződtek. A június 26-i pesti minisztertanácson keresztülvitte haditervét, mely szerint a további hadműveleteket kifejezetten az osztrákok ellen kell irányítaniKomárom térségéből, míg az oroszokkal való nyílt ütközetet lehetőleg kerülje a magyar hadsereg, kísérelje meg az orosz hadsereget tárgyalásokkal kivonni a háborúból.
Haynau ellentámadása a győri csata (június 28.) után Komárom falai alá szorította vissza seregét. Ennek hatására Kossuth elvetette Görgei tervét, s egy újabb, Görgei távollétében tartott minisztertanács a Szegednél történő összpontosítás mellett döntött. Görgei helytelenítette ezt a megoldást, de az engedelmességet ezúttal sem tagadta meg.
A július 2-án Komárom mellett vívott csatában egy huszárroham élén súlyos fejsérülést szenvedett, ezért a hadsereg vezetését ideiglenesen (július 2–11.) Klapka Györgynek adta át. Július 1. – Kossuth egy tévedés miatt levélben leváltotta Görgeit a fővezérségről és a fővárosba rendelte, hogy vegye át a hadügyminisztérium vezetését. Az új fővezér Mészáros Lázár lett. Július 4-én Görgei a kormányhoz írt levelében lemondott a hadügyminiszterségről és bejelentette, hogy a hadseregnél kíván maradni. Ugyanezen a napon a feldunai hadsereg memorandumban kérte Kossuth Lajos kormányzót, hogy hagyják meg Görgeit a hadsereg élén.
Július 5-én a minisztertanács újra Görgeire ruházta a hadseregparancsnok tisztét. Július 6-án a Komáromban tartott haditanács elfogadta Görgei tervét, hogy július 9-én kíséreljék meg az áttörést. Július 11-én vívták a második komáromi csatát (Klapka György vezetésével).
Kossuth többszöri sürgetésére Görgei július 13-án elhagyta Komáromot, hogy a magyar seregtestek gyülekezőhelyéül kijelölt Szeged–Maros vonal felé vonuljon, Vácnál azonban már cári csapatok állták útját. Véres utóvédharcokkal (július 15., 17., 23., 25-26., 28.), nagyjából a téli hadjárat útvonalát megismételve Tokajig vonult, ezalatt sikerült az orosz főerőket távol tartania a tiszai és a déli magyar seregtől. Ezután az oroszokat megelőzve átkelt a Tiszán, Nyíregyháza érintésével vonult tovább Nagyvárad felé. Eközben Debrecennél, augusztus 2-án oldalvédjének parancsnoka, Nagysándor József vigyázatlanul bevárta az orosz főhadsereget és a kibontakozó egyenlőtlen csatában vereséget szenvedett, súlyos veszteségekkel csatlakozott Görgei főseregéhez. Nagyváradról augusztus 5-én Aradra hívták Görgeit, hogy serege ott egyesülhessen a Dembiński-vezette magyar déli hadsereggel.
A világosi fegyverletétel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Görgei erőltetett menettel érkezett augusztus 9-10-én Aradra. A remélt seregösszevonás elmaradt, mert Dembiński végül Temesvár felé vezette a magyar déli hadsereget. Így Görgei és serege a Temesvár mellett lezajlott döntő ütközetben (erőviszonyok: magyar IV. hadtest + III. hadosztály, kb. 60 000 fő, osztrák II. hadtest + (orosz) I. hadosztály + három kisebb egység, kb. 30 000 fő) nem vehetett részt.
A temesvári vereség (augusztus 9.) után, augusztus 10-én este Arad várában Kossuth négyszemközti tanácskozást tartott Görgeivel. Még várták a jelentést a temesvári csata kimeneteléről. Vereség esetére Görgei kijelentette a kormányzónak, hogy leteszi a fegyvert. Kossuth éjszaka megjegyzés nélkül továbbküldte Görgeinek a katasztrofális vereségről szóló hadijelentést. Ezután a kormány felhatalmazta Görgeit az orosz főhadsereggel való külön tárgyalásra. Görgei felszólítására 1849. augusztus 11-én a magyar kormány lemondott, s ráruházta a katonai és a polgári teljhatalmat. Addigra az ellenséges hadseregek Magyarország csaknem teljes területét elfoglalták, ezért ez a kinevezés nem jelentett tényleges hatalmat, csak jogi hátteret biztosított. Így Görgei mind az esetleges tárgyaláshoz, mind a valószínű fegyverletételhez törvényes úton foghatott hozzá. Miután az orosz hadseregtől még aznap megérkezett a tárgyalást elutasító válasz, a tábornok számára csak a fegyverletétel maradt.
1849. augusztus 11-én az aradi haditanács (mintegy 80 fő, köztük több későbbi aradi vértanú tábornok) kimondta a fegyverletételt. Görgei a határozathozatal idejére elhagyta a termet („kötelezve magam, hogy határozatuk értelmében fogok cselekedni”).
1849. augusztus 13-án a magyar fősereg (29 889 fő) a szöllősi mezőn (Világos mellett) feltétel nélkül letette a fegyvert az orosz hadsereg előtt. Ez a gesztus azt jelképezte a nemzetközi közvéleménynek, hogy Magyarország csupán a túlerő előtt hajolt meg, nem adta fel azokat az elveket, amelyekért 1848-ban felvette a harcot. Görgeit másnap elválasztották tábornoktársaitól, és Nagyváradra vitték.
A nagyváradi orosz hadifogságban augusztus 27-én értesítették, hogy a bécsi udvar kegyelmet adott neki, azonban ausztriai száműzetésre ítélte.
A feltétel nélküli fegyverletétel és életének megkímélése miatt Görgei Artúrt mintegy másfél évszázadig árulóként tartotta számon a magyar közvélemény.
Világostól haláláig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
1849. szeptember 11-én írta meg Kossuth híres vidini levelét, amelyben – alaptalanul – árulónak nevezte Görgeit. Görgei 1849. szeptember 11. – 1867.november 3. között az ausztriai Klagenfurtban internáltként élt. 1850-ben született leánya, Berta, majd 1855-ben fia, Kornél. 1858-ban átköltözött a szomszédosViktringbe. 1852-ben adta ki Lipcsében német nyelvű, kétkötetes emlékiratát, de az osztrák hatóságok elkobozták a birodalom területére jutott példányokat.Magyarországon csak 1911-ben adták ki újra, Görgey István fordításában.
A memorandumokat Ivánka Imre országgyűlési képviselő kérésére írta, hogy előkészítsen egy törvényjavaslatot a „Magyar véderő szervezéséről” címmel.
Temetésén a kémikusok is elkísérték utolsó útjára, amely a Nemzeti Múzeum csarnokából a Kerepesi Temető árkád-sírjába vezetett. Azóta itt, Kossuth síremléke közelében alussza örök álmát a szabadságharc kiemelkedő vezetője és a magyar vegyészek büszkesége.
Görgei Artúr végrendelete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Görgei Arthur végrendeletének szövege
WIKIPÉDIA
| ||||||||||||||||||||
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése